Hiányzik a blogolás

Tavaly úgy zártam az évet, hogy milyen keveset írtam ide, nos, idén meg még kevesebbet. Nagyon sokáig a sorozatok kötötték le a figyelmem, majd jöttek a könyvek, az is elég tartós bolondulásom volt, majd múlt évben elkezdtem angolul tanulni, ami szépen abbamaradt, pedig eléggé intenzíven beleástam magam a tanulásba, idén pedig a már említett életmódváltozás, rendszeres testmozgás beépítése foglalt le leginkább. Mostanság levontam a konzekvenciát, hogy az az én nagy bajom, hogy mindig egy dologra koncentrálok, viszont azt nagyon lelkesen csinálom, és ha megunom, akkor utána nagyjából tojok az egészre. Szerintem a bloggal is valami hasonlón mentem keresztül, csak az hosszabb időt ölelt fel, meg ott éreztem némi kiégést is.


Mint látható, megváltoztattam a sablont, ez a korábbra hozott "újévi fogadalmam" egyike, továbbá beszereztem egy határidőnaplót. Idén is vezettem egyet, de csak az étkezéseket terveztem vele, és, hogy melyik nap milyen fajta mozgást végeztem. Jövőre kibővítem, és mindenfélét tervezek majd a segítségével. Izgatottan várom a januárt miatta, még ebay-ről is beszereztem aranyos matricákat hozzá, amik feldobják, színesebbé, látványosabbá teszik majd.

Hamarosan 6 éves lesz a blog, és bár az idei év nem nagyon vehető figyelembe a kevés számú bejegyzés miatt, de már 8 éve írok blogot. Szeretném, ha ez újra szerves része lenne az életemnek, mert pozitív dolog, olyan, mint egy kis boldogságsziget.

A konkrétabb terveim, hogy fogok listázgatni itt a blogban, újra belevetem magam a könyves világba, felfedezek új könyves blogokat, írok sorozatokról is, illetve folytatom az angolozást, szóval nagy változásokat szeretnék eszközölni.:))

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett az új dizájn, és várlak vissza! :) Meg kell találni minden jóra az időt ;)

    VálaszTörlés