J. A. Redmerski: A soha határa, Az örökké határa ~ sajtosrolo blogja

Camryn Bennett még csak húszéves, de azt hiszi, pontosan tudja, milyen lesz majd az élete. Ám egy vad éjszaka után az észak-karolinai Raleigh legmenőbb belvárosi klubjában ismerősei és önmaga elképedésére úgy dönt, otthagyja megszokott életét, és elindul a vakvilágba. Egy szál táskával és a mobiltelefonjával felszáll egy távolsági buszra, hogy megtalálja önmagát - és helyette rálel Andrew Parrish-re.

A szexi és izgató Andrew úgy éli az életét, mintha nem lenne holnap. Olyan dolgokra veszi rá Camrynt, amilyenekre a lány sosem hitte magát képesnek, és megmutatja neki, hogyan adja meg magát a legmélyebb, legtiltottabb vágyainak. Hamarosan ő lesz Camryn merész új életének központja - olyan szerelmet, vágyat és érzelmeket kelt, amilyeneket a lány korábban elképzelni sem tudott. De Andrew nem árul el mindent Camrynnak. Ez a titok vajon örökre összehozza őket vagy mindkettőjüket elpusztítja?

"Ha a múlton rágódsz, akkor nem tudsz továbblépni, ha pedig túl sokáig tervezed a jövőt, akkor vagy visszacsúszol, vagy örökre ott maradsz, ahol voltál. – Mereven a szemembe néz, hogy hangsúlyozza a mondanivalója komolyságát. – Ha a mának élsz, ahol minden éppen megfelelő, akkor elfoglalod magad, korlátot állítasz a kellemetlen emlékeknek, és simábban, hamarabb eléred a célodat."

Volt már olyan gondolatotok, hogy fogtok egy hátizsáknyi cuccot és elindultok a világban, csak úgy utazgatni, más országokat megismerni, különösebb cél vagy útiterv nélkül? Ez a könyv egy ilyen kalandra épül, mellette pedig egy szerelmi történet. Nekem régebben többször voltak ilyen gondolataim, hogy milyen klassz lenne világot látni, szabadon, kötöttségek nélkül... de a megvalósítás elmaradt, igazából nem hinném, hogy nekem való lenne az ilyesmi, de gondolati szinten nagyon tetszik a dolog.

"Csak nézz fel néha az éjszakai égboltra, és engedd, hogy elvesszél benne."

Különösen szerettem, hogy váltakozva mindkét fél szemszögét bemutatja a könyv - és mindkét karakter maximálisan szerethető. Az első kötet teljesen beszippantott, a másodiknál már nem siettem annyira, mégis azt gondoltam az tetszett jobban, mondjuk az első 4/5, mert a végén lévő történesek negatívan hatottak, de végül elmúlt ez a dolog, és mostanra másképp vélekedek róla, de közvetlenül olvasás után még nem így volt. Azóta átértékeltem, jó volt ez így, sírtam nagyon rajta, aztán jött a második rész, és kétszer azon is... Az örökké határa viszont már teljes mértékben 5/5. Izgalmas volt az utazás és a kapcsolatuk alakulása egyaránt, nem a szokványos mikrokörnyezetükben zajlott, mint egyéb sztorikban, bár jelen voltak mellékszereplők, de egészen más hangulat és életfelfogás árad belőle, amivel más könyvekben nem találkoztam - vagy csak nem volt ilyen hangsúlyos, ami miatt nem emlékszem rá.

Kíváncsi leszek az Ének a szentjánosbogarakról című kövi részre, amiben más szereplők vannak (akikkel már futólag megismerkedtünk) csak picit félreteszem, hogy ne sokalljak be, és inkább eltérő műfajban fogok olvasni.

A könyvek zenei világa nem áll hozzám közel, de megismertem egy párost, akik egész jók, alább található néhány zene tőlük.

"A legtöbb ember természetesnek veszi a sorsát. Néhánynak mindene megvan, amit csak akart, és amire szüksége van, de nem tudja kellőképpen értékelni. Mások kihagyják a lehetőségeiket, mert nem nyitják ki a szemüket, hogy meglássák őket."

Elgondolkodtató, hogy egyes döntések mennyire másképp alakíthatják a sorsunkat. Könnyedén előfordulhatott volna, hogy pl. én a párommal sose találkozom, mert egyszerűen nem ismerkedtünk volna meg, ha máshogy alakul pár dolog. És ha Camryn nem száll fel arra a buszra, ha Andrew nem hallgat hangosan zenét... és ami meg ahogy lett a kapcsolatukból, valami egészen varázslatos. Imádtam ezt az egészet!

"Az élet titokzatos, gyakran igazságtalan. De azt hiszem, az Andrew-val eltöltött idő alatt megtanultam, hogy csodálatos is lehet, és hogy általában, ha valami igazságtalan dolog történik, az csupán az Élet módszere arra, hogy helyet csináljon jobbak számára. Szeretném ezt hinni. Erőt ad olyankor, amikor a leginkább szükségem van rá."