The Fall - 1. évad

Lassan egy éve került adásba ez az 5 részből álló évad, amiben Gillian Anderson nyomoz Belfastban egy sorozatgyilkos után, úgyhogy szerintem nagyjából már mindenki látta, aki akarta...:) Olvastam róla pozitív véleményeket, de valahogy a nyomozós sorozatok általában nem keltik fel az érdeklődésem. Így hát leginkább a színészek tehetnek arról, hogy belekezdtem. GA-ra is kíváncsi voltam, rég volt az X-Akták (nem mintha néztem volna, de mindegy), viszont Jamie Dornan volt az oka annak, hogy belekezdtem, aki ugye jövőre Christian Grey lesz. Nem láttam őt korábban csak képen, és kíváncsi voltam, mire számítsak tőle a filmekben. (Hát nem kicsit meggyőző volt!)

Az első részt konkrétan úgy ültem végig, hogy elkezdődött, és amikor először levettem a szemem a képernyőről, már vége is volt, rendesen odaszegezett a tv elé. Megdöbbentem, és teljesen lekötött, emellett pedig még a karakterek is nagyon érdekesek. A menete picit lassú, ám ettől nem unalmas, csak sajátos hangulatot teremt. Végig tudjuk a gyilkos kilétét, látjuk, mit követett el korábban, és azt is, jelenleg, mire készül. A nyomozónő most érkezett, hogy felülvizsgálja ez eddigi nyomozásokat, meggyőződése, hogy sorozatgyilkosról van szó, és az ügyek összefüggnek, de a helyi rendőrség kezdetben ezt nem akarja belátni. Aztán következik egy újabb és még egy gyilkosság, meg persze a gyilkos életét is nyomon követjük, szóval tök izgi és érdekes, jó gyorsan végignéztük az évadot.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése