Dynamo: Semmi sem lehetetlen

"Ez a könyv nem csak az életemről szól, hanem annál sokkal többről: arról, hogy eltökéltséggel és szorgos munkával bárki képes lehet változtatni a sorsán. Remélem, mindaz, amit én megtanultam, téged is ösztönözni fog az életed során. Ezért aztán az eseményeket nem is a szokásos időrendben mesélem el -  a fejezeteket inkább olyan helyek köré építettem fel, amelyek valamiért fontosak a számomra, és néha előre-hátra fogok ugrálni az időben, amikor egy adott hely bizonyos emlékeket idéz fel bennem. Szeretem a játékosságot."

"Véleményem szerint a mágia egy érzés: az, amit akkor érzünk, amikor valami olyasmit látunk, amit nem tudunk megmagyarázni. Ilyenkor arra gondolunk: "Fogalmam sincs, hogy csinálta, úgyhogy csak varázslat lehet!""

Steven Frayne, vagyis művésznevén Dynamo eddig is szimpatikus lehetett a bűvésztrükkök és a mágia kedvelőinek, azonban önéletrajzi könyvének olvasása után bizonyára a szimpátia erősebbé válik majd. Őszintén ír gyerekkoráról, többek között arról, hogyan bántották az iskolatársai, mivel mindig picike volt a kortársaihoz képest és nem tartozott a "menők" közé, továbbá a bűnöző életet folytató apjáról, akit igazság szerint életében alig látott, és a rossz tapasztalatai miatt nem is vágyik a vele való kapcsolattartásra. Nyíltan beszámol a betegségéről, és arról a mélypontról, ami majdnem a halálát okozta. És még egy fontos elemet kiragadnék: végig nagy szeretettel emlékezik meg dédapjáról, akinek hatására elindult ezen a pályán.

Mindemellett nagy hangsúly van a varázslaton, áthatja az írást a bűvészet iránti rajongása. Némi történelmi visszatekintésnek is jutott hely a mágia területén, és többször szó esik más elismert bűvészekről is. Végigkövethetjük azt a fejlődést, amit végigjárt (fejben is), míg odáig eljutott, ahol most tart. Megélte az álmait, és a mai napig van kitűzött célja.

Rengeteg helyen, a világ szinte minden táján járt már, és mesél többek közt olyan dolgokról, hogy milyen élmény volt számára, amikor találkozott más bűvészekkel, és az miként alakította a saját munkásságához való hozzáállását. Tanulmányozta ezt a művészeti ágat, rendületlenül gyakorolt, újabb és újabb ötletei voltak, melyeket addig fejlesztett, míg nem érezte teljes egészében a saját stílusának. Nem lehet azt állítani, hogy nem dolgozott meg a sikerért. A kezdetleges üzleti tervéből sok idő és munka útján született egy életképes üzleti vállalkozás, melyet megkoronázott egy saját tv-műsorral. Bár sokan ismerik a nevét, úgy vélem, ebből a könyvből lehet eddig a legjobban megtudni, ki is Stephen Frayne - hiába hallhattunk már egyet s mást az életéről, ebből az írásából ismerhetjük meg igazán.

Több híresség kerül szóba a könyvben és gazdagon illusztrált kiadvány a sok fényképnek köszönhetően, amik közül a róla készült fekete-fehér fotók a kedvenceim, a legemlékezetesebb pedig (nem tudom, talán a hozzá köthető tartalom miatt) a gyerekkori lakhelyéről készült kép lett.

Nagyon szerettem olvasni.:)
A borító rendkívül szép, és strapabíró, keményfedeles.

5/5

351 oldal


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése