Benjamin Percy: Vörös Hold

A könyv különlegessége, hogy az amerikai megjelenéskor rögtön magyar nyelven is a kezükbe vehették a magyar olvasók a kötetet.

A borító fantasyt és szerelmi történetet ígér, amit a fülszöveg némi cselekményleírással told meg, amiből vérfarkasos történetre lehet következtetni. Ebből hagyjuk meg a farkasokat, alakítsuk át őket Likánokká, a többit pedig kb. hagyjuk feledésbe merülni, mert kissé másról szól a könyv.

A cselekmény több szálon fut, különböző szereplők által ismerjük meg az író által teremtett világot. A központi karakter Patrick Gamble, aki egyetlenként túlélt egy repülőgépen történt likán-terrorista támadást. Fontos szereplő még Claire, akinek szüleit meggyilkolják, és neki is menekülnie kell, a politikai vonalat pedig Chase, mint kormányzó tárja elénk, illetve ott van még Miriam, aki Clairhez hasonlóan menekül valami/valakik elől.

Egy része kemény társadalomkritika, átültetve egy fantasztikus elemeket valóságszerűként feltüntetett történetbe.A likánságnak is megadja ennek megfelelően a hátteret, szépen kidolgozott, részletgazdagon megírt könyv, ami felülemelkedik a könnyed kategórián. Vannak elég felkavaró jelenetek, az írásmód igényes, komoly hangvételű. Mint említettem, a love storyra jobb, ha nem készülünk túlzottan rá, és Benjamin Percy nem is fantasyt akart írni szerintem, a farkasok csak eszközként szolgálnak arra, hogy egy mélyebb mondanivalót közvetítsen, és némi szeptember 11-re való emlékezést vigyen bele, mellékesen pedig "világvége", háborús hangulatot teremtsen, feltárja az emberi természet kegyetlenségeit, párhuzamot vonjon a valóságos dolgokkal.

Nekem túl hosszú, elnyújtott lett, és mivel amúgy sem könnyen olvasós, a többnézőpont ellenére, amit egyébként imádok, ez negatívan hat. Ugyanakkor remek, hogy a hátteret viszont ilyen mély mondanivalóval támasztja meg, csak jobban örültem volna, ha előre tudom, hogy erre számítsak, hiszen hangulatilag akkor máshogy készülök és állok az olvasásához.

608 oldal
Geopen Kiadó


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése