Joss Stirling: Lélektársak - Sky

"Ne aggódj semmin, Sky, idővel minden a helyére kerül. Bízd magad a Jóistenre és a természet rendjére, majd azok mindent elrendeznek. Mikor készen állsz majd, pontosan azt fogod érezni, amit érezned kell."

"Victor megszorította a kezem:
-Nagyon bírlak, Sky. Igazi harcos lélek vagy!
– Bizony ám! Hallottad, Zed?! Bambi, az őzike a múlté. Igazi rottweiler vagyok – és nagyon mérges.
– És nagyon kicsi – tette hozzá Zed, őt még mindig nem győzte meg Victor."

A múltját nem ismerő, apró termetű Sky Londonból Coloradóba költözik a nevelőszüleivel. Új iskola, új ismerősök és új legmenőbb sulis fiú (Zed), akivel persze a főhős, ahogy az lenni szokott, kapcsolatba kerül. Azonban ennek módja nem mindennapi, hiszen a hangját véli hallani, de csak a fejében. Mi ez az egész? Hamarosan megtudjuk, kik azok a savantok, mi az a lélektárs, és ezzel egy számomra teljesen új dolog jött az ifjúsági vagy fantasy regények palettáján.

A cselekmény olyan kis ráérősen bontakozott ki, nem siette el az írónő a pár egymásra találását és a bonyodalmak megjelenését sem. Engem nagyon megfogott, hogy teljesen egyszerű emberekről szól, akik csupán kaptak némi extra képességet/érzékelést. Így megmaradt az evilágiság benne, mégis megbújik kicsi természetfeletti is, ami ráadásul akár igazi is lehetne. Szóval kezdetben ez egyszerre volt kellemes felüdülés (semmi vámpír vagy vérfarkas és a többiek) és picit fura Zed miatt, mert a viselkedése elég érdekes volt. Ahogy Sky, én se éreztem át ezt a lélektárs dolgot, de később úgy belejöttem a témába meg egyértelműsödtek az olvasottak és Zed tettei, hogy természetessé vált. A túlzott féltés, amit úgy éreztem, túlmutat az egészségesen, a végére már sokkal inkább tűnt magától értetődőnek. Most nem tudnám megmondani, hogy vajon azért lett változás bennem, mert Zed is visszavett kicsit, vagy csak hozzászoktam, lehet, hogy mindkettő. Másrészről a lélektárs dolog romantikus is tud lenni, mégsem ez adja az alapot a könyvben, hanem szépen összekapcsolódik a karakterekkel, a Benedict családdal, a sulis barátokkal, Sky nevelőszüleivel, a gonosz Kellykkel, és persze a többféle képességgel, ami legyen tárgyak reptetése, az elme befolyásolása, vagy épp a jövőbe látás (nem fedtem fel mindet!), és ezekből az összetevőkből elég megkapó sztori kerekedett. Szerettem olvasni! Kicsit tinis jellegű, de az nem tűnt erősnek, szerintem simán próbálkozhat vele olyan is, akit alapból vonz a fantasy műfaj. Tartogat meglepetéseket és lehet izgulni is a szereplőkért, főként a vége felé vesznek az események olyan irányt. A karakterek maximálisan szerethetőek, rokonszenvesek, összességében remek és pihentető kikapcsolódás, és hát olyan könyv, ami képes kiváltani rajongást is.:)

Hangyányit zavart, hogy szerintem a kelleténél kicsit többször használta az írónő a "?!" kettőst, de ez legyen a legnagyobb baj.:)

Egy könyvsorozat első kötete Sky és Zed története, a folytatás tavasszal várható, de más, már ismert szereplő kerül a középpontba. Kíváncsian várom.:) 

(Mindkét borító nagyon szép!!)

346 oldal