Rebecca Miller - Pippa Lee négy élete

Megláttam, hogy van ilyen film, aztán, hogy könyvből készült. Gondoltam, előbb akkor elolvasom a könyvet, mert az mégiscsak jobb sorrend.

Az eleje nagyon tetszett, gyorsan fogytak az oldalak, aztán a közepén kissé megfeneklett a dolog, kevésbé tetszett a történet, majd a végére visszatalált a kezdetekhez. A négy élet elég eltérő, és annak ellenére, hogy itt konkrétumra vonatkozik, én többféleképpen értelmezem magamban. Pippa sorsát a gyerekkora során illetve talán kicsit a középkorú életében érzem közel magamhoz. A másik kettő sokkal idegenebb tőlem. A gyerekkor és a szülők nagyon meghatározóak (lehetnek) egy ember életében, főleg, ha negatív hatásuk van. Leginkább az a fordulat tetszett, amikor találkozott Herbbel. Segítségével kikászálódott a nyomorból, érzelmileg és anyagilag egyaránt. Úgy tűnt, megtalálta a saját útját. Sajnos szerintem annyira elcseszett volt a korábbi élete, hogy nem vagyok biztos benne, hogy nem csak menekült, és Herb mellett talált olyan biztonságot, amivel csupán megbékélt. Az, hogy Herb jóval idősebb volt nála, nagyon tetszett (bár a különbség egy kicsit több annál, mint amit általában még ideálisnak találok), csak ahogy közeledtek az idős korhoz, már nem volt olyan kedvező a nagy korkülönbség, emiatt a könyv lezárása szomorkásra sikerült. Nem volt hosszú, és lekötött, érdeklődve olvastam végig.

A filmmel kapcsolatban: Érdekesség, hogy az írónő rendezte, és alig különbözik a kettő. Csak a filmben mintha más dolgok lettek volna hangsúlyosak néhány helyen. Ettől függetlenül, aki nem akar időt áldozni a könyvre, annak a film is elmeséli majdnem ugyanazt, ami a könyvben olvasható.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése