Rainbow Rowell: Eleanor és Park

"Park Sheridan tökéletesen kigondolta. Ha senki sem látja, senki sem fogja zavarni. Ha láthatatlanná tud válni, mindenki békén hagyja majd. Eleanor Douglas akkor sem lenne képes eltűnni, ha megpróbálná. Minden túl sok rajta őrült vörös haja, fantasztikus ruhái, a szokatlan bolondságok, amik elhagyják a száját. Mikor Eleanor feltűnik Park iskolabuszán, a fiú nem tudja eldönteni, hogy bátor-e, vagy öngyilkos típus De nem tudja kiverni a fejéből. Két rossz csillagzat alatt született fiatal története, akik elég okosak ahhoz, hogy tudják, az első szerelem szinte sohasem tart soká, de elég bátrak és elszántak ahhoz, hogy mégis megpróbálják."




Hosszú ideje kinéztem már ezt a könyvet, figyelemfelkeltő volt a fülszöveg, és csupa pozitív véleménnyel találkoztam vele kapcsolatban. Az olvasási válságom okozta azt, hogy a megjelenés után ilyen sok időre kerítettem rá sort.


Rögtön megnyert magának azzal, hogy váltott nézőpontos, de kezdetben túl borúsnak éreztem, nem voltam biztos benne, hogy képes lesz olyan hangulatot megteremteni a történet, mint amilyet előzetesen elképzeltem. Pont időben jött a változás, kb. mikor a képregények megjelentek, és onnantól kezdve lubickoltam a sztoriban, nagyon megfogott, legszívesebben megállás nélkül olvastam volna, annyira kíváncsi voltam a végkifejletre. Tartottam attól, hogy olyan befejezése lesz, ami nem fog tetszeni... és mikor az utolsó szóhoz értem, először nem is tetszett. Picit rágódtam rajta, és mostanra már úgy érzem, a befejezés csak még különlegesebbé tette, és valahogy emlékezetesebbé teszi a könyvet.

"Megpróbált visszaemlékezni, hogyan is történt meg ez – hogyan lett egy ismeretlenből az egyetlen személy, aki számít."

 
A szereplők külseje nem a sablonos romantikus "főhős-kritériumoknak" felel meg, és jellemre szintén elég különcök, ez főként Eleanorra vonatkozik. A társadalmi háttér, vagyis a családi problémák is egyedi töltetet adnak neki, nem beszélve a magnókazettás 80-as évek hangulatáról (bár a zenei stílusa nem áll hozzám közel). Összességében tehát egy nem szokványos formában tálalt szerelmi történet, ami kedvencgyanús, de erről még nem döntöttem..:)

Kíváncsian várom a filmet, igaz, nem mostanában lehet számítani rá.

5/5

Scolar Kiadó
334 oldal

Érdekességképp egy külföldi borítóválogatás:











Tedd tönkre a könyved




Megjelent kis hazánkban Keri Smith Nyírd ki ezt a naplót című könyve, amit mindenféle ítélkezés nélkül, válogatott módokon tehet tönkre a tulajdonosa.

Volt már pár éve egy hasonló megjelenés, sajnos már nem lehet kapni, csak a focis verziót, igaz, azt viszont erősen leárazva - már bánom, hogy anno a Nemkönyvet nem vettem meg, amikor végiglapoztam a boltban, mert most nagyon eluralkodott rajtam a birtoklási vágy. (Talán kiadják most majd újra?) És nehezen viselem, hogy végigtúrtam a netet és sehol semmi.:D :/



Mindenesetre megrendeltem ezt a kettőt, meg még valahogy bekerült a kosárba néhány másik könyv. Valahogy.:D

Kíváncsian várom, csak néhány képet láttam a naplóról, videókat szándékosan nem néztem, mert majd én felfedezem a saját kis példányomat, de akit érdekel, itt van kedvcsinálónak:


 


A sikertől függően szerintem elindulhat most valami, ami felfrissíti a kreatív könyves területet, és a színezők felköthetik a gatyát - egyébként engem a felnőtt színezők nem érdekelnek, elgondolkodtam egy röpke pillanatra, de aztán passzoltam a dolgot. 
Örülnék, ha a jövőben jelenne meg másfajta ilyen jellegű kötet, mert külföldön vannak még elég szép számmal.


Rachel Gibson - Szerelmi katasztrófák

Az írónő hokicsapatos sorozata a kedvenceim közé tartozik, vártam egy újabb kötetét. Ez az a műfaj, ami nem igényel megerőltető agyi tevékenységet az olvasás során, és kb. a könyv felénél tudatosult bennem, hogy mennyire erre volt szükségem olvasás terén. Fura, de valahogy mintha elindított volna valamit, úgy érzem, a hosszú kihagyás után képes lennék visszarázódni a könyvek világába.

Ismét egy erős, férfisas hokijátékos és egy főhősnő egymásra találásáról szól a sztori, a felépítése nem különbözik a sorozat eddigi részeitől, ugyanaz a váz lett egy másik cselekményre húzva - nincs ezzel semmi baj, amíg működik a dolog.

Faith sok mindenen ment keresztül, gyerekkora nem volt egyszerű a férjfaló édesanyjával, felnőttként sztriptízelt, később playboy volt, hogy aztán feleségül vegye egy nagyon gazdag és nagyon öreg üzletember. Bekerült egy másik világba ezáltal, majd férje halála után keletkezett egy űr, na meg egy nagy kihívás: az özvegy a pénz mellé ugyanis örökölt egy hokicsapatot. Faith nem szereti ezt a sportot, sőt még korcsolyázni sem tud, a csapat pedig nem örül az új vezetőnek. Kezdetben nagy az ellentét közte és a kapitány, Ty között, aztán romantikus regény lévén ez változni kezd, és Faith a csapat irányításába is szépen belejön.

Szóval újat nem tudok nyilatkozni a sorozatról, ez pedig illeszkedik a többi kötet közé, ja és tetszett Jane feltűnése.:)

4,5/5

Athenaeum Kiadó
280 oldal

Egynyári kaland - 1. évad


Korábban már írtam, hogy nyitok a magyar sorozatok felé, és ez a következő, ami elnyerte a tetszésem.

Néhány fiatal Balatonon töltött heteit meséli el, van, aki munkával tölti a napjait, a szerencsésebbek pedig csak szórakoznak a strandon, különösebb dolguk nincs. Nagyon könnyed, kis egyszerű, nem akar nagy dolgokat, és ez a bájos benne. Oké, van egy-két fura karakter, eltúlzott, de hamar megszoktam, aztán már nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.


Csupán 6 rész, ami kevésnek tűnhet, viszont teljesen jó volt így, nem túlzsúfolt és nem vontatott, épp elég. Két kedvenc szereplőm lett, Péter (Vecsei Miklós) és Fanni (Döbrösi Laura), de valamennyien szerethetőek.

Innen hallottam a 2. évad híréről, örültem neki nagyon, csak egy kicsit letört, hogy pont a két fentebb említett szereplő nem tér vissza, ezért így már annyira nem várom a folytatást.:( 

 

A 6. The Walking Dead évadzáró


Nagy kedvencem a sorozat, nincs még egy jelenleg, amit ennyire várnék hétről-hétre. Nem egyedülálló téma, volt már zombis film korábban is, de ez különbözik tőlük. Félelmetes, hogy milyen az emberiség, tök hiteles, hogy mennyi szemét van, és az öldöklés meg akció mellett nagy szerepe van az érzelmeknek, a lelki dolgoknak. Nálam sokat számít, hogy ennyire megszerettem a szereplőket. Az igényes képi világ mellett sem lehet szó nélkül elmenni, tehát az egész alkotás egyszerűen mesteri. Valószínűleg elfogult vagyok/voltam, mert eddig nem láttam a hibákat, pedig biztos voltak dolgok, amikbe bele lehetett kötni. Na hát ez most megváltozott.
INNENTŐL SPOILER!


Az egyik dolog Carol karaktere, egy baromság, amit csináltak vele most. Nem hiszem el egyszerűen, ez van. Alapvetően nem szimpatizálok vele, de egy erős, stb. nőből csináltak egy idiótát, és nem volt "átmenet".
Aztán itt van Negan. Jeffrey Dean Morgan nem gonosz!!! Annyira nem illik hozzá nekem ez a szerep, és az egyébként is csalódást okozó fináléban nem tudtam komolyan venni, hogy most tényleg ő lesz itt a főgonosz. Meg ott bujkált az ultraijesztő szögesdrótos baseball ütőjével egy autóban, hogy aztán meglegyen a nagy belépő, nekem ez inkább vicces volt, mint drámai. Nem is izgulok, hogy ki halt meg, mert hogy ezt aztán senki nem éli túl, az tuti. Vagy ha mégis, hát az még ennél is viccesebb lesz.
Csalódott vagyok...

Helyzetjelentés

Tök gáz, de nem írtam valami sok bejegyzést. Mentségemre szól viszont, hogy egy könyvet olvastam csak ki (vagyis újra), ami egy könyvsorozat első része, és majd csak három kötet után tervezek róla írni, így amíg nem tartok ott... szóval ez a helyzet könyves téren.

A határidőnapló elég jól működik, szeretek vele bíbelődni, edzek, általában figyelek a kajálásra, szóval így elvagyok ezekkel, viszont a nyelvtanulás háttérbe szorul, amin szeretnék változtatni.

A sorozatozás viszont elég rendszeres, jó dolgokat nézek!!:) Pl. imádom a Chicago-hármast, tuti fogom nézni az ügyvédeset is ősztől... Bár le vagyok maradva, de előszerettel pótolgatom, szigorúan ügyelve az időrendre. A Med is teljesen berántott, és olyan, mint egy külön világ, így, hogy átjárkálnak ide-oda a színészek, meg amikor összeérnek a történések.


Meg most eszembe jutott a Jessica Jones: hát ez valami fantasztikus volt! Az első rész teljesen magával ragadott, a hangulata, és az, hogy nem tudtam egyáltalán semmit Jessicáról, elég ütőssé tette. Gyorsan megnéztük az évadot, és kíváncsi leszek, a következő milyen főgonosszal tér majd vissza. Krysten Ritter jól illik ide, David Tennant pedig kiválóan formálta meg ezt az érdekes figurát.



Van jelenleg még jó pár, amit hetiben nézek, vagy kicsit lemaradva, de azokról később (vagy nem), viszont sajnos sok mindennel felhagytam, mert nem kötött le, illetve eléggé zuhanórepülést vett a színvonal.

Jöhetne már a tavasz, kitaláltam, hogy futni fogok, meg amúgy is, már ideje lenne.


Aranyélet - 1. évad

Nem igazán szoktam magyar műsorokat nézni, meg úgy egyáltalán tv-t sem, viszont a Válótársak után újdonságokat keresve körbekémleltem a hazai sorozatos világban.

A főszerepben egy négytagú család áll, látszólag irigylésre méltóak, jómódúak, sikeresek. Az apa, Miklós azonban bűnöző, mindenféle csalással, csempészéssel foglalatoskodik. Az anya, Janka, különösebben semmi ilyen jellegű rosszat nem csinál, mint egy gazdag férjjel büszkélkedő háztartásbeli, olyannak tűnhet kívülről, pedig emberileg és jellemre kb. ő a legrosszabb az egész sorozatban. Aki elég normálisnak mondható, a lányuk, Mira, ő elítéli ezt az életmódot, jó tanuló, stb. A fiukat, Márkot jobbára csak a zenélés (rap) érdekli, meg hogy minél ütősebb klipet forgasson egy dalához, tehát nem sok vizet zavar, ám ez nem sokáig marad így.


Tehát meglehetősen jól megválasztott alaptörténete van, azonban ez mit sem érne a kiváló színészek nélkül. Mindenki egytől-egyik nagyon jól játszik, egy pillanatra sem éreztem olyat még egy enyhe fuvallat formájában sem, mint pl. a Barátok közt esetében - nézek egy jelenetet, és csak azon gondolkodom, hogy ezek az emberek mi a rossebet keresnek itt, meg ő komolyan színész? És helyettük is kellemetlenül érzem magam. Persze ez csak általánosítás, a többi sorozatban is vannak remek színészek, de az összképet számomra teljesen lehúzzák az ilyenek.

Nem hetiben néztem, mert már lement az első évad, amikor belekezdtem, és ilyen formában teljességgel abbahagyhatatlan volt. Imádtam! Nagyon igényes a főcím is, és minden más, külföldön éppúgy megállná a helyét, mint a Válótársak, de arról majd egy másik bejegyzést szeretnék, miután lement az évad.

Most megyek és kitalálom, melyik újabb keletű magyar sorozat legyen a következő, amibe belenézek.:)